Takáts Péter

Az új világpolgárok

„Az ember nem azért él, hogy öregebb legyen, hanem azért, hogy a jelenben éljen, és megtegye azt, amit most meg kell tennie. Nem az számít, hogy mi minden vár még rá, mi van még előtte, csak az a fontos, hogy az ember életének egy adott pillanataiban azt tegye, ami akkor helyes és amit akkor tennie kell.” /Goethe/

Elkerülhető a káoszpont!/?

Ma már szinte mindenki számára egyértelmű, hogy a hatalom építménye minden eresztékében recseg-ropog, hiszen a közelgő katasztrófával kapcsolatban könyvek és írások sora jelenik meg, valamint előadások sokasága hangzik el. Ezek alapján az érdeklődő ember számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy ami 2010 – 2012 körül várhatóan bekövetkezik majd, minden bizonnyal a modern kori társadalmak demokratikusabbá válásánál is jóval többet von majd maga után. A ma érzékelhető jelek ugyanis nem csupán a hatalomnak a hierarchiák csúcsáról az alapjához való eltolódását mutatják: ezzel egy időben a szinte mindent megrengető változások magának a társadalmi élet jelenlegi rendszerének újragondolására és annak újjászervezésére is alkalmat adnak, sőt, ha nem tanulunk a jelekből, akkor ezekre rákényszerítik majd az embert.

A globális változások e korszakában, amelyek az élet egyetlen területét sem hagyják érintetlenül, egyre világosabban mutatkozik meg a szellemi, a politikai és a gazdasági életbeli hatalomgyakorlás hagyományos, hierarchikus felépítésű szervezeti formáinak csődje. Ennek a csődnek a fő oka a fejlődésének jelenlegi fokán egyre inkább szabaddá váló ember és a hatalom közötti feloldhatatlan ellenmondásból fakad. Hiszen miközben ma az autonómiára és a kreativitásra az élet minden területén egyre nagyobb igény van, azaz egyre nagyobb a szükség az önrendelkezésre képes, szabad emberekre, eközben ez egyáltalán nem egyeztethető össze azzal, ahogyan ma a hatalom megpróbál az emberek felett úgy gyámkodni, ahogyan ez az ősi hierarchiákban szokásos volt, hiszen ez a hatalom éppen a szabadság és az önállóság elnyomására épül.

Bármennyire is furcsának tűnik, de bátran állítom, hogy elmúltak már azok az idők, amikor Lenin sokunk által jól ismert jelmondata, azaz „a bizalom jó, de az ellenőrzés még jobb” alapján az embereket még sikeresen el lehetett nyomni és uralkodni lehetett felettük, még akkor is, ha a felszínen megtapasztalható jelek ennek az ellenkezőjét mutatják. A XXI. században, ahol a ma öröknek hitt központi ellenőrző mechanizmusokat a szabad emberi közösségekből álló társadalmi rendszer önszabályozó erőibe vetett bizalom váltja majd fel, ez a jelmondat is átalakul és a jövőben már így hangzik: „az ellenőrzés a halál, a bizalom az élet.”

A hatalomnak ez a még ma is gyakorolt ősi formája a régi, piramis felépítésű vallási közösségekben és társadalmakban még jogos és időszerű volt, mert legitimációját valamilyen isteni princípiumnak köszönhette. Ezzel szemben a modern ipari társadalmak pénzre épülő hatalmi struktúrái semmiféle isteni legitimációval nem rendelkeznek, hatalmukat kizárólag a felhalmozott pénznek köszönhetik. Ezek a pénzre épülő hierarchiák ma egyre több helyen a felbomlás, szétesés jeleit mutatják, ami persze nem azért történik, mert a hatalmon lévők önként lemondanak gazdasági előnyeikről, befolyásukról és státusszimbólumaikról, hanem azért, mert a hierarchikus hatalmi struktúrák egyre improduktívabbak, rugalmatlanabbak lettek és mára már az alapvető társadalmi problémák megoldására is képtelenek.

Ennek nyomán Európában és az USA-ban egyaránt mutatkozó válságjelenségekkel találkozunk, és annak ellenére, hogy a hatalmon lévők mindent megtesznek ezek eltusolására vagy eltitkolására, az átlagemberek, a civilek olyan, akár globális forradalomnak is nevezhető, kulturális, szociális és politikai változások sorozatát indították el, amelynek tünetei a külső szemlélő számára, akár mint káosz, vagy katasztrófa előjelei mutatkozhatnak meg. Ezen katasztrófa-előjelek közepette a világon mindenütt hatalmi harcok folynak, melyben a hierarchikus rendszerek csúcsán élők tehetetlenül néznek szembe a hatalmi piramisok lábánál álló civilek felébredő öntudatával és szabadságvágyával.

Mindkét említett jelenség, vagyis az ezt a mai kort jellemző káosz- és krízisjelenségek illetve a hatalom eltolódása és a piramis alján állók közelgő hatalomátvétele az emberi fejlődés természetes velejárói, és mint ilyen, az ember illetve közösségeinek fejlődési törvényszerűségeiből levezethető. A következőkben ezek bemutatására vállalkozom, hogy a tisztelt olvasó maga dönthesse el, mit is jeleznek számunkra ezek a krízisjelenségek, és elkerülhető-e a káoszpont.

Az ember alkotta közösségek fejlődéséről

Ahhoz, hogy világosan lássunk és a társadalomban ma mutatkozó jelenségeket helyesen tudjuk megítélni, szükség van arra, hogy tudjuk, hogy a mindenkor mutatkozó jelek mit is jeleznek a számunkra. Erre pedig csak akkor leszünk képesek, ha az ember alkotta közösségek fejlődésének törvényszerűségeit ismerjük. Amikor erről, vagyis az ember alkotta közösségek fejlődéséről beszélünk, akkor tulajdonképpen az élő szervezetek, egészen pontosan az ember fejlődéséről beszélünk. Miért? Nos azért, mert az emberek által alkotott közösségek az ember tulajdonságaival rendelkeznek, tehát az élő szervezetek fejlődési törvényszerűségei vonatkoznak rá. Ez az egyébként régi felismerés a rendszerelméletből fakadó ismeretek térhódításával már tudományos igazolást nyer és egyre inkább köztudottá válik. Ha tehát kiindulási alapként ezt elfogadjuk, és úgy tekintjük, hogy egy emberi közösség és így természetesen az egyik legnagyobb, az emberi társadalom is az ember tulajdonságaival rendelkezik, akkor először azt kell megvizsgálnunk, hogy mi jellemzi az élő szervezetek, majd ebből kiindulva az ember által alkotott közösségek fejlődését.

A fejlődés az élő szervezetek estében egy olyan folyamat, amit nem lehet mérni vagy statisztikai adatokkal kimutatni, mert a dolgok minőségének megváltozását jelenti. Viszont ezt a fejlődési folyamatot, azaz a minőség megváltozását, az élő szervezetekben néhány jellemzővel jól le lehet írni. Jellemzői a következők:

- a fejlődésnek mindig van egy iránya, egy célja, amerre halad;

- lépésekben, fokozatokban jelenik meg;

- a fokozatok között mindig van egy hosszabb-rövidebb időszak, amikor az addigi rend felborul és egy kaotikus állapot alakul ki;

- az egyes stabil állapotokban mindig van egy jól meghatározható kohéziós erő, ami a szervezetet összetartja;

- a fokozatokat nem lehet átugrani;

- a folyamat az időben játszódik le és

- nem fordítható vissza.

Tehát ha ezt a fejlődési folyamatot ábrázolni akarjuk, akkor egy lépcsőzetes görbét kell felrajzolnunk, és az egyes lépcsőfokok az élő szervezet egyes fejlődési fokozatait jelentik, melyekre egy hosszabb-rövidebb ideig tartó stabil állapot a jellemző. Ennek a stabil állapotnak a következő tulajdonságai vannak:

- ez egy állandósult állapotot jelent, melyre

- a növekedés, a mennyiségi változás a jellemző,

- ebben az állapotban a szervezetet egy kohéziós erő tartja, fogja össze, a szervezetre állandóan ható centrifugális erővel szemben,

- majd a növekedés egyik pillanatában, ami élő szervezetek esetében kizárólag a természeti, biológiai törvények irányítása alatt áll, elérkezik az a pont, amikor az addig ható kohéziós erő már nem tudja összefogni a szervezetet, az pedig megindul a szétesés útján. Megjelenik a káosz.

Az egyes fejlődési fokozatok között, amikor is az egyik szintről a másikra lép a szervezet, tehát mindig egy szétesés, egy káosz található, mely káosz a természeti törvények által meghatározott módon hosszabb vagy rövidebb ideig tart, majd megjelenik egy új összetartó erő, melynek hatására egy új struktúra stabilizálódik és kialakul egy új, stabil szervezet, mely egy

- egészen más minőségű struktúra,

- amit most már ez a másik, új kohéziós erő tart össze,

- mely kohéziós erő létrejöttéhez az élő szervezetnek semmiféle külön erőfeszítésére vagy energia befektetésére nincsen szüksége, ez természeti törvények hatására következik be.

- Ebben az új struktúrában az első struktúra teljes egészében benne van, sőt annak az oka és eredete is az első struktúrában keresendő, abból származik.

- Azaz egy élő szervezet megszületésének pillanatában már benne van minden lehetőség, minden, ami vele történni fog, miként egy magban benne van a fa vagy a virág, ami ki fog belőle fejlődni, vagy akár egy tojásban benne van az az élőlény is, aki majd kikel belőle.

Ezt a folyamatot, azaz a struktúra – káosz – struktúra váltakozást az élőlények fejlődése során mi is jól megfigyelhetjük, hiszen azok életük bizonyos szakaszaiban teljesen más lényekké alakulhatnak át. Ezzel jól példázzák azt, hogy milyen is ez a lépésekben, ugrásokban történő fejlődés, minőségi átalakulás az élőlények világában. Ilyen példákat ismerünk az ebihal – béka esetében, vagy a hernyó – gubó – lepke átalakulásban, amikor egy adott élő struktúra, szervezet, melyet egy erő egy bizonyos ideig összetart, életének egy adott pillanatában szétesik és utána egy minőségileg teljesen más lénnyé alakul át.

Ezek az általános elvek pontosan megfigyelhetőek az emberek által létrehozott szervezetek, közösségek fejlődése során is, persze némi eltéréssel. Az egyik és legfontosabb eltérés az, hogy míg például a hernyó estében a káosz és a szétesés pillanatát a biológiai törvényszerűségek határozzák meg, azaz az állatok és a növények fejlődése a nem befolyásolható természeti törvények hatására történik meg, addig az emberek által létrehozott és működtetett közösségek fejlődésének folyamata, az egyes szakaszok hossza és az átalakulások milyensége a benne élő és dolgozó emberektől és az ő gondolkodásuktól függ. Hiszen az emberek által alkotott közösségekre csak az emberi gondolkodás hat, a természeti törvények nem.

Miután egy ember vagy embercsoport létrehoz, megalapít egy közösséget, és ez a közösség megindul a maga fejlődési útján, akkor bizonyos idő elteltével e közösség eljut egy olyan állapotba, amikor már nem tud a régi módon tovább élni és dolgozni. Ekkor egy olyan kritikus helyzet áll elő, amelyben először csak a közelgő káosz és szétesés jelei mutatkoznak, majd attól függően, hogy az emberek mennyire képesek ezeket a jelzéseket észrevenni és valódi jelentését kiértékelni, vagy továbbhaladnak a káoszpont felé vagy pedig egy új tudati állapotnak megfelelő fejlődési úton, azaz minőségi változásokat vezetnek be magukban és közösségükben egyaránt. Így aztán azt mondhatjuk, hogy ha egy emberi közösségben a káosz jelei mutatkoznak vagy az az előrejelzések szerint várhatóan a szétesés állapotába kerül, akkor azt kell mondanunk, hogy az mivel ember volt az, aki ebbe az állapotba a közösséget belevitte, így aztán egyedül ő az is, aki ebből az állapotból ki tudja azt vezetni.

Azaz a közösség életében nemcsak a stabil időszakok hosszát, de a káosz időtartamát is a közösséget alkotó emberek határozzák meg, mégpedig a gondolkodásukkal. Azáltal, hogy a gondolkodásukban mutatkozik meg, képesek-e felismerni, értelmezni a káosz jelentését és jelzéseit, majd e felismerés hatására képesek-e azokat a változásokat saját és közösségük életében megvalósítani, melyek egy új, magasabb szintű struktúrát és az ahhoz szükséges összetartó, kohéziós erőt létrehozzák.

Tehát egy emberek által alkotott közösség életében az emberek gondolkodásától és tudati állapotától függően egy adott pillanatban törvényszerűen megjelennek a káosz jelei, mert ez a közösségek fejlődésének törvényszerű velejárója. A szétesésnek ebben az időszakában a közösségben élő és dolgozó embereknek belső erőre, bátorságra van szükségük ahhoz, hogy a káosz első jeleit, majd később bekövetkeztét felismerjék és az ebből keletkező felismerés és tudati fejlődés hatására a közösség előtt álló káoszon áthaladjanak, a következő fejlődési fokozathoz vezető úton elinduljanak.

Sőt, az új struktúra, fejlődési fok kialakításához szükséges energiát is az embernek kell befektetnie. Ezt ugyanis mi nem kapjuk kívülről, miként a természeti lények. Azaz, ha azt akarjuk, hogy a közösség az egyik szintről egy másik, magasabb szintre lépjen, akkor valamennyi benne élő és dolgozó embereknek kell energiát befektetniük ebbe és nem lehet a másikra vagy a sült galambra várni. Energia befektetés nélkül ugyanis nincs fejlődés! Ez az energia-befektetés és a belőle kialakuló új gondolkodás hozza létre azt az összetartó erőt, ami a közösséget az új fejlődési fokon, a mindenkor ható centrifugális erők ellenében összefogja, az új szociális formát megadja. Ebből egyenesen következik az a fontos megállapítás, hogy amikor egy emberek által létrehozott közösségben egy fejlődési fázis vége felé megjelennek a szétesés első jelei és a közösség fokozatosan közeledik a káosz pillanatához, akkor onnan csak úgy tud egy magasabb fejlődési szintre lépni, ha képes gondolkodását megváltoztatni, egy magasabb szintű tudatosságot elérni. Tehát a káosz az emberi közösségekben egyfajta jelzés arra, hogy itt az ideje másképpen gondolkodni, és azt, amit eddig egy adott, megszokott módon csináltunk, a jövőben bizony másképpen csinálni.

Ez a felismerés ma szerencsére egyre több emberben jelenik meg, és igen sokan jutnak azonos eredményre függetlenül attól, hogy a közelgő káoszt ma észlelhető jelzéseit ők minek is tekintik. A nagyobb problémát számunkra ma az jelenti, hogy hogyan is alakítsuk át gondolkodásunkat és milyen lehet az a társadalom, melyet az új tudatossággal majd ki kell alakítani. Ezért a következőkben egy rövid történelmi áttekintésre hívom a kedves olvasót, abban a reményben, hogy ennek során erre a kérdésre is választ kapunk.

Történelmi áttekintés

Az eddigiekből tehát azt látjuk, hogy az emberiség előtt álló káoszpont nem egy sorscsapás következménye vagy nem a régóta megjövendölt világvége elérkezése, hanem a fejlődésnek egy természetes állapota, egy olyan próbatétel vagy kihívás, melyben egy adott tudatossági szintről egy újabb, magasabb szintre kell lépnünk. Ahhoz azonban, hogy az emberiség képes legyen megváltoztatni gondolkodását, tudnunk kellene, milyen is ez az új tudatosság és milyen szociális formák tartoznak hozzá a következő fejlődési fokozaton. Különösen fontos ez a kérdés azért is, mert a hatalom mai birtokosai nagy előszeretettel sulykolják az emberekbe azt a tévhitet, hogy a kapitalista piacgazdasággal elérkeztünk a létező társadalmak legjobbikához, a kommunizmus bukásával győzött a jobbik, és most már ez az idők végtelenségéig így is fog maradni. Egyetlen feladatunk ennek a rendszernek az állandó javítgatása, amit persze csak az ő irányításuk alatt lehet megtenni.

Pedig a káosz jelei és a közelgő káoszpont éppen ennek az ellenkezőjét próbálja jelezni a számunkra. A ma tapasztalható káoszjelenségek ugyanis a jelenlegi hierarchikus hatalmi rendszerből egy újfajta közösségi rendszerbe való átalakulás szükségességét jelzik a világnak és ha felismerjük, hogy ez a jövő, mert az emberiség fejlődése ebbe az irányba mutat, akkor elkerülhetjük a szétesést. Amennyiben nem tudunk egy újfajta társadalmi berendezkedést megvalósítani, akkor a káosz és az azt követő krízishelyzet fog megtanítani minket arra, amit egyébként saját belátásunkból is felfedezhettünk volna.

Persze egy ilyen tudati váltás egy rendkívül nehéz és bonyolult folyamat, hiszen elég csak végiggondolnunk, hogy az embert a történelmi idők több ezer évén keresztül mindig hierarchikus berendezkedésű szociális tér kísérte végig, és így nem is csodálkozhatunk el azon, hogy ez ennyire mélyen belénk ivódott, és ennyire mély gyökerei vannak bennünk. Az ősi időktől kezdve az emberek felett mindig állt valaki, egy király, egy császár, egy partvezér, aki uralkodott népe felett és az emberek életét, cselekedeteit uralkodójának utasításai határozták meg sok-sok ezer éven át.

Ma viszont olyan átalakulás előtt állunk, melyben ez a sok ezer éves megszokás egy új tudatosságból fakadóan megszűnik és valami más váltja fel. Miért éppen most következik a hatalmi viszonyok átrendeződése és éppen olyan módon, amiről eddig beszéltem, azt egy rövid történelmi visszapillantásból bárki azonnal maga is láthatja. Elég csak az emberi társadalmi fejlődés jelentősebb állomásait megvizsgálni, és az összefüggés mindenki számára nyilvánvaló lesz.

Ha visszamegyünk az ősi indiai kultúrához és megnézzük a kasztrendszert, akkor az látjuk, hogy az indiai társadalom három hatalmi szintből állt:

1. A papság, Brahma főisten szolgálói voltak legfelül, ők alkották a legfelső hatalmi szintet, ők voltak a szellem emberei, akik isteni legitimációjuk révén tudták, mi a jó az embereknek, a népüknek, és ezért meg is mondták nekik, hogy mit és hogyan kell csinálni.
2. Alattuk közvetlenül a katonák, főurak és nemesek álltak, akik Visnu, a „karbantartás” istenének szolgálói voltak, és ők alkották a második hatalmi szintet, ők a fentről érkező parancsok végrehajtását követték és ellenőrizték, azaz mintegy összekapcsolták a felsőbb hatalmi szintet az alsóval.
3. Végül lenn éltek és dolgoztak a kézművesek, parasztok, akik Siva, a „rombolás” Istenének szolgálói voltak, és mint a legalsó szint, a termelőmunkát végezték.
4. Volt még egy kaszt, az érinthetetlenek kasztja, akik a jogfosztottak voltak, és mint ilyenek, a hatalmi játszmákban nem volt semmiféle szerepük.

Ha továbbhaladunk a történelemben, és a társadalom megosztását vizsgáljuk hatalmi szempontból, akkor azt láthatjuk, hogy ez a hármasság, a feladatok és felelősségek ilyen formában történő megosztása az emberiség egész eddigi történetét végigkísérte. Hiszen Egyiptomban az Istent megtestesítő fáraó és körülötte a papság ült a hierarchia csúcsán, alatta pedig a hivatalnokok és a katonaság gondoskodott a rendszer működéséről, a fentről érkező utasítások végrehajtásáról. Legalul pedig a kézművesek, kereskedők és parasztemberek tömege volt található. Természetesen itt is jelen vannak a jogfosztott tömegek, ők a rabszolgák. Ez a hierarchikus felépítés jelenik meg a Római Birodalomban is, ahol bár a császár volt a csúcson, de legitimációját az adta, hogy ő volt az Isten és az egyház feje is, és pontosan úgy mint korábban megtalálható volt a már ismert három szint. Aztán Kr. után 313-tól kezdődően a kereszténység hatalomra jutásával a hierarchia csúcsára a pápa került, így hosszú időn keresztül a katolikus egyház feje, a pápa nevezte ki még a keresztény uralkodókat is. Ez a hierarchikus hatalmi forma – felül a szellem emberei, középen a nemesek és katonák, legalul pedig a kereskedők, kézművesek - az emberiség akkori tudati állapotának teljes mértékben megfelelt, azaz korszerű volt.

Az emberi gondolkodás fejlődésével a második hatalmi szint mindinkább igyekezett kibújni a hatalom ellenőrzése alól és folyamatosan megtett mindent annak érdekében, hogy ő kerekedjen felül. Számos ilyen próbálkozást ismerünk a történelemből, de a sikerhez hosszú időre volt szükség. A második hatalmi szintnek ugyanis csak 1301-ben sikerült a hatalom végleges átvétele, amikor Szép Fülöp francia király a hatalmi harcban legyőzte a pápát és a történelemből jól ismert „Avignoni fogságba” vetette. Ezzel a második réteg hatalomátvétele befejeződött, a helycsere megtörtént, a csúcsra a második szint került, alattuk és velük szoros szövetségben továbbra is ott volt a papság és most összefogva uralkodtak a harmadik szint a kézművesek, kereskedők rétege, ill. a legalul található és jogfosztott, helyhez kötött jobbágyok tömege felett. Ez a váltás azonban nem okozott semmiféle minőségi változást a hatalom gyakorlásának formájában, hiszen a nemesség továbbra is a régi, addig használt hierarchikus rendszerben gyakorolta hatalmát, ami akkor még mindig időszerű és az ember akkori tudati állapotának megfelelő forma volt.

E váltással a hatalmi piramis átrendeződése természetesen nem állt meg, a harmadik hatalmi szint képviselői is egyre több részt kértek a hatalomból. Ez a törekvés az után erősödött fel különösen, amikor a kereskedelem fellendülésével néhány kereskedő kezében óriási vagyonok halmozódtak fel, és a felvilágosodás megnyitotta az önálló gondolkodás lehetőségét az egyszerű emberek előtt is. Bár a történelemből már az 1300 előtti időkből is ismerünk olyan kísérleteket, melyek ennek a hatalmi szintnek – a jómódú kereskedőknek – a hatalomátvételével próbálkoztak, de a tényleges váltáshoz még várniuk kellett. Csal 1557-ben, amikor Luther - a történelem során először - engedélyezte a pénz kamatra való kölcsönzését, csak akkor kezdődött meg a harmadik réteg, a gazdag kereskedők és pénzemberek fokozatos hatalomátvétele, s ez végül az ipari forradalommal teljesült ki. Ám amiként az első, ez is csak egy hierarchikus és bürokratikus társadalmi berendezkedéshez vezetett, és ebben élünk mind a mai napig. Sőt minden híresztelés és propaganda ellenére ebben a mai rendszerben is ott élnek tömegesen a hierarchia alján a jogfosztott, de már egyre inkább öntudatukra ébredő emberek. Kik ők? Természetesen a civil társadalom hatalmas tömegei, akik számára ma már nem kielégítő a hatalom gyakorlásának ez a beteg, a XXI. századi ember tudati fejlődése szempontjából időszerűtlen formája, amiben eddig több ezer éven keresztül éltek.

Tehát azt látjuk, hogy az ember hatalomhoz való viszonya és a hatalom gyakorlásával kapcsolatos gondolkodása az évszázadok során nem sokat változott, ami egy bizonyos ideig nem is okozott problémát, de ma, amikor a harmadik hatalmi szint uralkodásának hierarchikus formája már nem nevezhető sem időszerűnek, sem pedig jogosnak, szükségessé vált e tudatosság átalakítása és egy magasabb szintre való emelése. Ez a változás pontosan egybe esik azzal, hogy az emberiség elérkezett a negyedik szint hatalomátvételének küszöbére, ami önmagában az előbb vázolt történelmi folyamatok tükrében nem is olyan meglepő. Valódi sikerre csak most lehet számítani, annak ellenére, hogy a történelem folyamán számos ilyen kísérlet zajlott már le, rabszolgalázadásoktól a parasztlázadásokig, természetesen sikertelenül. Ma a civil társadalom tömegeinek tudatossága egy olyan fokot ért el, mely lehetővé teszi a társadalmi berendezkedésről és a hatalmi struktúrákról való teljesen új gondolkodást.

Ugyanakkor ennek az elkövetkező hatalmi váltásnak van még egy lényeges kihívása. Mégpedig az, hogy a történelem során több ezer évig a hatalmi hierarchia alján élő embertömegeknek a jövőben egy olyan újfajta hatalmi struktúrát kell megvalósítaniuk, ami eddig a történelemben nem létezett és a negyedik réteg - a civil társadalom - hatalomra kerülésével az eddigi hierarchikus hatalmi berendezkedést egy új, az emberből fakadó új szociális formának kell felváltania. Ehhez az új jövőhöz és a hatalomi váltáshoz az szükséges, hogy a civil társadalmat alkotó embertömegek képesek legyenek tudati fejlődésükben odáig eljutni, hogy belássák: a ma ismert társadalmi és szociális formákon túl vannak még új, eddig kevésbé ismert társadalmi formák, olyanok, melyek alkalmasak a jövőnek ekképpen történő megformálására. Ez pedig annyiban különbözik az eddigiektől, hogy ezeket az új formákat az hatalom új birtokosainak kell - a saját tudatosságukkal - létrehozni, senki sem fogja sem elrendelni, sem pedig helyettük bevezetni.

Egyszerűbben fogalmazva: a régi gondolkodás szerinti hierarchikus hatalmi modell helyébe, mely a hatalomban lévő személyek egyéni hatalmi élményére épült, egy olyan új tudatosságot kell kialakítani, melyből kibontakozó társadalomi formák az önszervező és szabad közösségek önkéntes társulására és abban az emberek szabadságélményére épülnek.

Persze az ezer évekig tartó hierarchikus hatás és az abból az emberekben keletkezett lenyomat elég erős ahhoz, hogy ezt a tudati váltást megnehezítse, sőt, van még egy igen komoly akadály is, ami a negyedik szféra hatalomátvételét tovább nehezíti. Azok, akik a gazdasági vállalkozások elméleti kérdéseivel foglalkoznak, bizonyára jól ismerik F. W. Taylor nevét, aki Scientific Management nevű elméletével lényegében az előzőekben ismertetett hierarchikus modellt vezette be a gazdasági vállalkozások területére. Ez a modell, bár történelmileg már a bevezetés pillanatában már korszerűtlen volt, a gazdaság fejlődéséhez azonban nagy mértékben hozzájárult. Taylor elmélete alapján az 1900-as évek kezdetétől az ipari termelési folyamatokat szétbontották, és önálló részlegeket hoztak létre az egyes feladatok ellátására, mely részlegekben az oda leginkább illő és képességeik tekintetében megfelelő emberek dolgoztak. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy rövid idő alatt a vállalkozásokban

• önálló tervező részlegek jöttek létre, melyekben a szellemi potenciál legjava helyezkedett el, és itt terveztek meg mindent, ami a vállalatnál történt, a folyamatokat, a termékeket, a pénzügyeket, stb.; - vagyis a hierarchia csúcsán kialakult a szellemi elit,
• a még fellelhető, de már gyengébb képességekkel rendelkező emberekkel önálló és teljesen független ellenőrző részlegeket hoztak létre, akik kizárólag az ellenőrzés funkcióját látták el;
• végül pedig a termelésben a legkevésbé képzett és olcsó munkaerővel dolgoztak. Ezen a szinten tökéletesen megvalósult az az idea, hogy az ember egy gép, esetleg egy gépet pótló alkatrész, aki ha rendszer részévé teszik és megfelelő utasításokat adnak neki, csak akkor tud dolgozni.

A taylori modellben jól felismerhető ugyanaz a három szint, amit a történelmi áttekintésben már láttunk, sőt ugyanaz volt a három hatalmi szint feladata a történelem során is, amit Taylor javaslatára a XX. század elején az ipari vállalatoknál bevezettek. Viszont mára ez az elmélet, amely akkor a termelési folyamatok kialakítását és az embereknek a termelési folyamatokba való zökkenőmentes beilleszkedését segítette elő, már a gazdasági vállalkozások világában is elavulttá vált. A társadalmi folyamatoknak és az ipari termelés modelljének ez az azonossága pedig megtévesztően hat ma az emberekre, hiszen a hatalom mindkét helyen fentről lefelé áramlik, és ezért az emberek úgy gondolhatják, hogy ez az egyetlen lehetséges megoldás új hatalmi struktúrák kiépítésekor is és így a mai XXI. századi vállalkozói és alkalmazotti tudatosság is szinte csak a hierarchikus modellben tud gondolkodni.

Tehát ma az emberek mind gazdasági, mind pedig politikai területen egy olyan modellben élnek és dolgoznak, mely időszerűtlen, és azok is, akik ezzel a gondolkodással nem szimpatizálnak, illetve akik nem ismerik Taylor elméletét, ma mégis ennek a gondolkodásnak a hatása alatt állnak. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a valamikori kommunista tömb országaiban élők még ennél is nehezebb helyzetben vannak, mert a kommunista hatalom a legtökéletesebb taylori rendszert valósította meg, felismerve az abban rejlő hatalmi előnyöket. Így ezeknek az országoknak a polgárai még egy más formáját is megélhették és megismerhették ennek a hierarchikus gondolkodásnak.

A hatalom átalakulása – az akarat misztériuma

Az eddigiekben megfogalmazottak és a történelmi összefüggésekből levont következtetések alapján azt mondhatjuk, hogy az emberiség fejlődésének iránya az emberi tudatosság fejlődése irányába mutat. Ezen a fejlődési úton most mutatkozó káoszpont tulajdonképpen egy olyan tudati változás előjele, amiben a hierarchikus hatalmi rendszerek felől az önszervező és szabad közösségek önkéntes társulása irányába kell hogy tovább lépjen az emberiség. Ez az irány megmutatkozik ma számos hétköznapi és egyszerű dologban is, így elég ha megnézzük, hogy milyen mentalitású gyerekek születnek ma közénk és ha valaki körülnéz a maga ismeretségi körében azonnal látja azt a tényt, hogy napjainkban az önmagára ébredő és a szabadságra született fiatal emberek száma rohamosan nő, miközben azoknak a száma, akiknek szükségük van az irányításra, fokozatosan csökken.

A fejlődés, vagyis a hierarchiákból a szabad közösségek önkéntes társulása irányába való átmenet során tehát nem egyszerűen a hatalom újraelosztásáról van szó, hanem átalakul maga a hatalom gyakorlása és a szociális formák is. Az eddig ismert hierarchikus hatalmi rendszerek az abban felül lévők hatalmi élményére épülnek, ami azon alapult, hogy a vezető kielégülést nyerhetett abból, hogy akaratát az alája rendelt és a rangsorban utána következő emberek megvalósították. Mivel ez a hatalom ellenőrizni akar, megtörni akar, legázolni és leigázni akar másokat, ebből az akarati erőből hiányzik a morális motiváció. Ebből következik, hogy a hatalom gyakorlásának mai formája egy rossz irányú akarat kifejezője. A hierarchikus hatalom ugyanis a másik ember - az alsó hatalmi szinteken élők és dolgozók - akaratát akarja megtörni, miközben a lent élők frusztrációt vagy kielégülést élnek meg, aszerint hogy a vezetők által képviselt dologgal azonosulni tudtak-e vagy sem, és hogy a hatalmi hierarchiák jutalom - büntetés játékába be tudnak-e kapcsolódni vagy sem.

Ezzel szemben az új tudatosság alapján kialakuló szabad közösségekben és az általuk létrehozott szociális formákban a hatalom élményének helyébe egyfajta közösségi élmény lép, amikor a közösség tagjai a közösen hozott elhatározásokat és megállapodásokat valósítják meg. A kielégülést az emberek ekkor nem a hatalom gyakorlásában, hanem a közösen megfogalmazott feladat és a hozzá kapcsolódó munka szeretetében találják meg.

Amíg tehát a hierarchikus felépítésű hatalmi társadalomban az egyének akarata élt a közösségben, úgy a jövő önszerveződésre épülő közösségi társadalmának társulásaiban egy olyan együttes akarat hathat majd, mely a résztvevő emberek szabad szellemi életéből ered. A tudatosságnak erre a fokára eljutott ember képes önmaga felett gyakorolt hatalmával úgy élni, hogy a másik iránt érzett bizalom által saját akaratát visszafogja és ezáltal egy olyan teret hoz létre, amelyben társa szabadon megvalósíthatja akaratát. Azt azonban tudni kell, hogy a hatalom önmagában nem rossz, csak akkor ha az ember mások és nem önmaga felett gyakorolja. Ekkor az ember képessé válik arra, hogy saját sorsát a kezébe vegye, amiben a világhoz való viszonyát, a szociális életét, és a környezetét formálni tudja, de már nem mások kárára. Ezen a fokon az ember alkalmassá válik egyéni felelősségének felismerésére mindazokban a dolgokban, amelyek körülveszik, és hajlandó lesz ezt a felelősséget fel is vállalni és ennek következtében tenni is. Ekkor a kultúra, a politika és a gazdaság a felelősségüket felismert és felvállalt emberek belső bátorságából és erőiből táplálkozik majd. Ehhez fel kell ismerni, hogy a mai ember felelőssége a mindennapok apró dolgaiban, a mindennapi élet tetteiben rejlik, ott, ahol találkozik, összeütközik más emberek tetteivel: a hivatalokban, a vállalatoknál, a közlekedésben, a családban, az iskolában, vagyis az élet minden területén és minden pillanatában vizsgázunk, és vizsgázik bizalmunk ereje is. A mi felelősségünk, hogy kialakítjuk, létrehozzuk-e azt a tudatosságot, ami elvezet erre a magasabb szintre vagy sem.

Ugyanakkor a hierarchikus struktúrák az új társadalmi formákban is fennmaradhatnak olyan helyeken, ahol azok indokoltak, például a termelési folyamatok igénylik őket. Máshol viszont a nyílt és szabad közösségek struktúráját fogják minden bizonnyal előnyben részesíteni, és nem csupán azért, mert az hatékonyabb, hanem azért is, mert ezek megteremtik a megfelelő talajt a szabad emberek közötti szabad véleménycseréhez. Ez azért lényeges, mert a kommunikáció a társadalom egyetlen gyógyító ereje, de valódi kommunikáció csak egyenrangú emberek között lehetséges. Persze ez fordítva is igaz: valódi egyenlőség is csak ott lehetséges, ahol mindenki mindenkivel szabadon kommunikálhat, hierarchiateremtő és embert embertől elválasztó hatóságok nélkül.

Egyáltalán lehetséges egy ilyen társadalmi rendszer? – teheti fel joggal bárki a kérdést. Határozottan állítom, hogy igen és nem is olyan nehéz elképzelni. Elég ha egyszerűen az élő szervezetek működésére gondolunk, mert amint az élő organizmus minden sejtje és szerve pontosan tudja, hogy mi a feladata és miként kell együttműködnie a többiekkel, anélkül, hogy erre bárhonnan is utasítást vagy parancsot kapna, pontosan ilyen módon kapcsolódnak majd egymáshoz a jövő világpolgárai és közösségeik is. Minden ember tudni fogja, hogy mi is az a cselekedet, mely miközben közössége javára van, nem okoz kárt másoknak. A tudatosságnak ezen a szintjén az embereknek nincsen szükségük felsőbb utasításokra, parancsokra, mert bennük egy olyan új morális képesség alakul ki, amely a külső kényszer szükségét feleslegessé teszi.

Az embernek pedig megvannak a lehetőségei arra, hogy ebben a társadalmi formában éljen és működjön, hiszen a Golgota után, a szent szellem kiáradásával végül is a kozmikus intelligencia jutott az ember birtokába, amit ha valóban a magáévá tesz, akkor ez az egészséges és harmonikus működés megvalósulhat. Mi is az a kozmikus intelligencia? Ez nem más mint a szellemi lényeknek az a képessége, hogy egymással harmóniában éljenek, olyan módon, hogy mindegyik lény teljes mértékben tisztában van a saját felelősségével és feladataival, és azt úgy végzi el, hogy a másiknak nem okoz kárt ezzel. Vagyis anélkül, hogy valaki megmondaná mit és hogyan kell tenni, minden lény pontosan tudja mi a feladata és a kötelessége. Ennek a kozmikus intelligenciának kell a mai modern emberben megjelennie, és

Határozottan állítom, hogy egy az emberből fakadó és egészségesen kialakított szociális formában, társadalomban, is lehetőség van erre, és az ember képes mindhárom szintjét - gondolatait, érzéseit és akaratát - úgy átalakítani, átdolgozni, hogy ezáltal újfajta szociális képessége alakuljon ki, mely aztán alkalmas a szociális szféra gyógyítására és a fentiekben leírt módon való működtetésére. A tudati fejlődés során a közeli jövőben így az ember képessé válik arra, hogy saját, szabad akaratából a rendelkezésére álló összes lehetőség közül csak azokat használja fel és hajtsa végre, melyek környezete és embertársai javára szolgálnak.

A tudati fejlődés tehát az emberi kapcsolatokban is megmutatkozik majd és ez egy új emberi képesség megjelenéséhez vezet, aminek segítségével az ember képessé válik az emberi kapcsolatokon belül olyan cselekedetek végrehajtására, melyek az ő egyéni meglátása szerint helyesek és szükségesek, de közben a többi embert nem károsítják, szabadságát nem korlátozzák. Végső soron így az ember a szociális szféra művészévé fog válni.

A hármas tagozódás

A fejlődés záloga annak tudatosítása, hogy az a társadalmi berendezkedés, amiben ma élünk nem az utolsó, mert bizony állnak még előttünk, most esetleg furcsának vagy idegennek tűnő, de a jövőbeli megvalósulásra váró társadalmi formák. Így van ez annak ellenére, hogy a hatalom jelenlegi birtokosai minden erővel igyekeznek belénk sulykolni ill. azt a látszatot kelteni, hogy változtatni már nem lehet, ez a lehető legjobb és legalkalmasabb rendszer amiben ma élünk és már csak ennek a javítgatásával lehet előbbre jutni. Miközben a jövő szociális formái azt várják a tudatossá váló embertől, hogy tegye őket megismerése fókuszába és akaratának koncentrálásával tegyen a megvalósításukért. Ugyanis a jövőben nem lesz sem isteni legitimációval rendelkező, sem pedig ilyennel nem rendelkező hatalom, aki az ember helyett megteszi azt, amit most neki kell – saját belső erői felhasználásával – megtennie. Míg a hatalom eddig mindig felülről húzta rá a társadalomra azt a formát, ami az ember akkori tudatosságának megfelelt, addig most ennek a „kényelmes” helyzetnek vége és ezután csak az emberből belülről induló és tudatosságán alapuló felismerés lesz képes a jövő új szociális formáit kialakítani.

Ezért az a rendszer, ami a közeljövőben meg fog valósulni, az emberből indul ki és az egészségesen működő emberi szervezet minőségeit valósítja meg a társadalmi berendezkedés során is, ezért az ezzel foglalkozó szakemberek hármas tagozódású társadalmi berendezkedésről beszélnek. Bár maga a szociális forma, mint a társadalmi berendezkedés lehetséges alternatívája viszonylag új, a hozzá tartozó minőségeket mégis már 1789 óta ismerjük. Ugyanis ekkor, a francia forradalom idején, a barikádokon hangzott fel először a hármas jelszó: „szabadság, egyenlőség, testvériség”, amelyik az egészséges – és így három részből álló – társadalom által megvalósítandó minőségeket tartalmazza. Sajnos azt már nem tudták és a mai napig sokan nem is tudják, hogy hogyan kell ezt a három minőséget megfelelő módon úgy összekötni az emberrel és az emberi közösségekkel, hogy abból valóba egészséges szociális formák alakulhassanak ki, mert nem tudták felismerni, hogy az egyes minőségeket a társadalom melyik területen kell megvalósítani. Ezáltal a felismerésekből a mai napig nem tudott olyan jövőkép létrejönni, amelyek alapján az emberek valódi, konkrét tennivalókat fogalmazhattak volna meg maguknak a társadalmi rend átformálására vonatkozóan.

Pedig ha jól végiggondoljuk, akkor szinte magától adódik, hogy a szabadság minőségéből kell az ember és közösségei szellemi életének táplálkoznia, és olyannak kell lennie, hogy mindenki aki részt vesz benne, az szabadnak érezze magát és szabadon gondolkodhasson. Ez persze azt is jelenti, hogy mindenhol ahol az emberek a saját egyéni képességüket akarják más emberek javára termékennyé tenni, ott a gondolkodás és az ellenvélemények korlátozása és hatalom minden módja és formája a képességek kibontakoztatását fogja rontani és ezáltal a szellemi élet gyengüléséhez fog vezetni.

Hasonlóképpen adódik, hogy az egyenlőség minőségéből kell az embereknek az egymásiránti jogok és kötelességek szabályozását megoldani. Ez azt jelenti, hogy egy emberi közösségben a jogokban, a kötelességekben és az információhoz való jogban is mindenki egyenlő. Miután így a jogi szférában minden ember egyenlő, ezért minden olyan törekvés, amellyel a hatalomból fakadó egyenlőtlenséget, a diszkriminációt vagy előjogokat valósítanak meg vagy akarnak bevezetni, az károsítja a szociális szféra fejlődését.

Végül a testvériség minőségéből kell a gazdasági szférát berendezni, ami azt jelenti, hogy a gazdaságban megtermelt áruknak és szolgáltatásoknak a másik ember valódi és reális igényeit kell kielégíteniük. Ez a minőség, amit akkor testvériségnek neveztek, más szavakkal megfogalmazva azt jelenti, hogy nem származhat hasznom olyan dolgokból, amiből másnak kára származik. Ezért annak a kérdésnek vagy problémának, amit a gazdasági szféra megold mindig a másik emberrel, az ő igényeivel kell kapcsolatban lenni. Minden olyan esetben, amikor a gazdaságban a másik emberek iránti érdeklődés helyébe a saját haszon lesése lép, a gazdasági szféra egészségét károsítjuk meg.

Az előbbiekben felsorolt három minőségre azonban nem csak az jellemző, hogy gyógyító módon hatnak a szociális formák, az emberi közösségek fejlődésére, hanem az is, hogy ha a fentiekben ismertetett minőségeket rossz területeken alkalmazzák vagy nem veszik figyelembe, hogy melyik minőség melyik területre érvényes, akkor az egyébként gyógyító erők pusztító erőkké alakulnak át és megsemmisítő módon hatnak a szociális szférákban. Sajátságos módon mi magyarok ebből a pusztító erőből már kettőt megtapasztalhattunk. Mert a szocializmusnak nevezett társadalmi formában az egyenlőség minőségét akarták mindhárom területen érvényesíteni, és akkor azt láttuk és tapasztaltuk, hogy

o a szellemi életben a bürokratizálódás, a szellemi munka ellaposodása és az elidegenedés jelenik meg,

o míg a gazdasági életben megjelenik a pazarlás és az igényeket nem tudjk többé megfelelő módon kielégíteni

o és természetesen egy ily módon beteg társadalomban nem lehet és így aztán nem is volt valódi egyenlőség a jogi területen sem.

Ugyanakkor éppen most tapasztaljuk meg azt, hogy mi történik akkor, ha a szabadság minőségét akarjuk mindhárom területen megvalósítani. Most tehát azt látjuk, hogy

o a jogi területen ez oda vezet, hogy a területre egyre inkább az önkény és a jogfosztottság lesz a jellemző, és mindenki azt tehet a másikkal, amit akar,

o ha pedig ugyanez az erő a gazdasági területen hat, akkor a féktelen liberalizmus jelenik meg, mind a termelői, mind pedig a fogyasztói oldalon,

o miközben a szellemi területen már nem szabadság, hanem szabadosság van jelen.

Nagyon remélem, hogy egy harmadik kísérletnek már nem leszünk az áldozatai, mert ha az eddigi sikertelenségek után egyesek mégis a testvériség minőségét akarnánk mindhárom területen érvényesíteni, akkor sajnos azt tapasztalnánk, hogy

o a jogi szférában ez a minőség, mint politikai és polarizáló erő fog hatni,

o a szellemi szférában pedig a színtelen gondolkodás és az irreális kompromisszumok jelennek meg általa

o és egy ilyen rendszerben a gazdaság sem lesz képes eredeti feladatának megfelelni.

Az előzőekben említett zsákutcákat véleményem szerint csak a hármas tagozódású társadalmi modell kialakításával lehet elkerülni, mert ez a szociális forma az emberből és az ember hármas felépítéséből indul ki és az előzőekben említett három minőséget a maga helyén érvényesíti. Ez a modell e mellett egy olyan társadalmi formát ad, amelynek nincs uralkodó központja, sem koordináló állam, sem pedig felülre helyezett szellemi elit formájában. Olyan szociális formáról van itt szó, amelyben három, nagyrészt önálló alrendszer, működési terület kölcsönösen egymáshoz kapcsolódva tartja fenn az egyensúlyt. Ezek az alrendszerek az emberi gondolkodás – érzés – akarat hármasságnak megfelelően a következők:

1. egy önmagát fenntartó és irányító szabad szellemi élet, amelyben az emberek azért dolgoznak együtt, hogy képességeiket a társadalom és embertársaik javára gyümölcsöztessék, és amely megteremti azokat a körülményeket, melyek biztosítják az emberek számára, hogy képességeiket szabadon és a lehető legjobban kibontakoztathassák;

2. egy önmagát fenntartó és irányító, de minden szavazóképes polgár által elfogadott és az egyenlőségen alapuló jogélet, ami mindenütt megjelenik, ahol az emberek egymással megbeszéléseket, megállapodásokat, szabályokat vagy törvényeket alkotnak, illetőleg szegnek meg - legyen szó akár az együttes szellemi munka megszervezéséről, a társadalmi együttélés kérdéseiről vagy a gazdasági élet szabályozásáról;

3. egy önmagát fenntartó és irányító gazdasági élet, aminek csak a gyártással, az áruforgalommal és az értékesítéssel van dolga, a feladata pedig abból áll, hogy a testvériség minőségének mindenkori szem előtt tartásával kielégítse az emberek reális igényeit.

Ennek az előadásnak nem célja egy új társadalmi berendezkedés, szociális forma részletes tárgyalása, csupán annak a bemutatására vállalkozom, hogy vannak még olyan megvalósításra váró szociális formák, melyek az eddiginél jobban illeszkednek az emberhez, annak jövőbeli tudati állapotához és az eddigieknél hatékonyabban biztosítják az egészséges társadalmi működés lehetőségét.

Ennek az új szociális formának van néhány figyelemre méltó tulajdonsága, egyszer olyan egyszerű, hogy minden ember könnyen, nehézségek nélkül meg tudja érteni, másrészt az embereknek teljesen szabad kezet enged. Az a kép amit megfogalmazója felrajzol róla teljesen összhangban van a tudatossá és szabaddá váló emberrel és annak törekvéseivel, ugyanis nem rögzít semmiféle normatívákat, nem ad programokat, nem sorolja fel a tennivalókat vagy mindenhol használható struktúrákat. Mindössze annyit hoz a mai emberek tudomására, hogy a XXI. században már nem lehet akárhogyan cselekedni, mert ma minden tettünknek jól meghatározható és mindenki által megismerhető következménye van.

Az új világpolgárok

Kik lesznek azok, akik ezt a változást megvalósítják, akik az új tudatosság kialakításával a társadalmi változások előmozdítói lesznek. Az újságokat olvasva, a TV-t nézve úgy tűnik, hogy ma nincsen közöttünk szinte senki sem, akinek ezek a változások fontosak lennének, akik ma egy új jövő érdekében tenni akarnak. Pedig a valóság ennek éppen az ellenkezője! 2000 októberében az Egyesült Államokban megjelent egy tanulmány két szerző tollából, és ez az anyag a fenti kérdésekkel kapcsolatos gondolkodást teljesen átalakította, a jövőről bennünk kialakult képet átformálta. Persze csak azokban, akik olvasták vagy hallottak róla.

Paul H. Ray szociológus és Sherry Ruth Anderson pszichológus 13 éven keresztül dolgozott egy felmérésen az USA-ban és ezen idő alatt több mint 100.000 amerikai állampolgárt kérdezett meg, több mint 100 munkacsoportot állított fel, annak vizsgálatára, hogy az USA-ban addig szokásos, vagy az eddig ismert – modernista és hagyománytisztelő vagy republikánus és demokrata – csoportok a társadalomban milyen arányban vannak jelen. A felmérés az adatok kiértékelését követően azt a megdöbbentő eredményt hozta, hogy a két szokásos csoport mellett van még egy rendkívül nagy és korábban eddig ismeretlen csoport az Egyesült Államokban, aki magát különállónak és az egyébként ismert kultúráktól függetlennek, vagy elszeparálódottnak tartja. Hogy hány emberről is van szó, arra azt a megdöbbentő számot kapták a kutatók, hogy több mint 50 millió ember tartozik ebbe, a szerzők által kulturális kreatívnak nevezett csoportba, ami meghaladja az Egyesült Államok lakosságának 25 %-át! Ezért a tanulmánynak azt a találó címet adták, hogy „A kulturális kreatívok – Hogyan változtatja meg 50 millió ember a világot”, a könyv eredetei címe angolul: „The Cultural Creatives – How 50 million People Are Changing the World” (New York, Harmony Books, 2000. okt.).

A tanulmány szerzői bemutatják, hogy a 60-as évek szociális elégedetlenségeiből fakadó megmozdulásaiból és spirituális, pszichológiai mozgalmaiból hogyan nőttek ki azok a tömegek, akik ma a kulturális kreatívokat alkotják. Ugyanakkor pontosan meghatározzák ennek a csoportnak a jellemzőit is, és az egyik legfontosabb tulajdonságuk az, hogy annak ellenére, hogy csak Amerikában 50 millióan vannak mindegyikük úgy gondolja, hogy egyedül van! A válaszadók szinte kivétel nélkül úgy érzik, hogy körülöttük senki sem gondolkodik úgy, ahogyan ők gondolkodnak, és mivel természetesen a hatalom által ellenőrzött sajtóban és médiában erről a témáról tilos beszélni, – hogy az egyedüllét látszatát ideig óráig még fenn is tudják tartani – ezt környezetük folyamatosan erősíti is bennük.

Persze ezeket az embereket nehezen lehet ilyen trükkökkel félrevezetni, mert ők:

• a gondolkodáson keresztül szeretnék megérteni a világ dolgait és folyamatait,
• rájuk a hagyományos reklám és marketing módszerek nem tudnak úgy hatni mint a többi emberre,
• mert a felmérés tanulsága szerint ezeket egyértelműen elutasítják, és úgy érzik, hogy ezek durva beavatkozások az életükbe és támadásnak, külső erőszaknak tekintik szabadságuk ellen.
• Ezek az emberek szeretnék a világban zajló folyamatok összefüggéseit teljességükben látni,
• tehát az elejétől a végéig pontosan tudni, hogy milyen folyamat és miért történt.
• Nagyon szeretnék tudni, hogy a nyilvánosságra került dolgok mögött valójában milyen háttér, okok rejtőzködnek
• vagyis, hogy mi is az igazság.
• Rendkívül komoly és rendkívül intenzív belső életet élnek és erre a belső életre nagyon nagy súlyt helyeznek.
• A spirituális gondolkodásnak, a szentségnek, vagy a szent dolgoknak egy újfajta formáját alakították ki vagy szeretnék kialakítani.
• Ez az új szentség pedig nem más, mint az a törekvésük, hogy egyéni fejlődésüket a másik embernek ill. a szellemi világnak szolgálatába állítsák.
• Továbbá ezeknek az embereknek az az alapelve, hogy amiről beszélek, azt is akarják az életükben megvalósítani. A mi témánk szempontjából ezek voltak a legfontosabbak, persze ezen kívül még számos jellemzőt írtak le a szerzők, amit bárki elolvashat, akit ez a téma mélyebben érdekel,

Érdekes elgondolni azt, hogy mit is jelent ez a világ számára. Az első és legfontosabb és minden bizonnyal figyelem felkeltő ez a tény abból a szempontból, hogy nehogy bárki is azt higgye, hogy egyedül van, hogy csak ő gondolkodunk így. Különösen most, amikor egy ezzel a témával kapcsolatban megjelent új tanulmány, már nem csak a kulturális kreatívokról, hanem egy új „kreatív osztályról” beszél. Ami számomra rendkívül komoly reményekre ad okot azzal az új jövővel kapcsolatban, amit az előző részekben felvázolni igyekeztem. Különösen, ha ehhez még azokat a számokat is hozzá vesszük, melyeket az amerikai felmérést követően határoztak meg Európára. Ezek alapján jogunk van feltételezni, hogy Európában 80 – 90 millió ember él, aki tudatossága és életvitele alapján a kulturális kreatívok közé sorolható.

Ennek alapján már érthető az is, hogy az elmúlt 10 – 15 évben ennek a civil szektornak a növekedése miért volt olyan robbanásszerű és így már érthető az is, hogy miért nőtt meg olyan hihetetlenül nagymértékben az embereknek az aktivitása és a tevékenysége ezen a területen. Ez a civil szféra pedig egy olyan új képet alakít ki a világról, ami eddig még nem létezett a világban soha. Mondhatnánk úgy is, hogy ezzel beindult az a folyamat, hogy azokat a kötelezettségeket és jogokat, amelyeket a történelem folyamán mindig a kormányok vállaltak át, azokat fokozatosan egyre inkább a civilek, a polgárok és az ő általuk alkotott szervezetek veszik át. A civilek, az állampolgárok elkezdik szervezni magukat, elkezdenek szervezeteket, társulásokat létrehozni, és azokat összekötni egymással annak érdekében, hogy az általuk felismert értékeket megvalósítsák a világban, és ezeket bevigyék a mindennapi életükbe is. Azaz a jövő új formáinak kialakítása a hatalom minden törekvése ellenére megindult.

Ez a folyamat pedig gyakorlati lehetőséget teremtett ahhoz, hogy az emberek kívül és belül is összekössék magunkat a másik emberrel, annak autentikus lényével, ami aztán néhány éve elvezetett egy egészen új fogalom, egy néhány évvel ezelőtt még egyáltalán nem is létezett vállalkozói forma: a szociális vállalkozók megjelenéséhez. Ők azok az emberek, akik miközben a hagyományos vállalkozói minőségeket, vállalkozói többletértéket hoznak létre, ezt nem a vállalkozói, a gazdasági szférában teremtik meg, hanem a szociális szférában. Vagyis ez a szociális vállalkozóság nem más, mint az, hogy a vállalkozók egy része mára már eljutott a tudatosságnak arra a szintjére, hogy szellemi értékeiket megpróbálják összekötni azzal, amit nap-mint nap tesznek.

Itt vannak tehát közöttünk, körülöttünk mind: az 50 millió amerikai kulturális kreatív és a 90 millió hasonló tudatosságú ember itt Európában és mellettük a szociális vállalkozók – egy új világ polgárai, akik a jelenben készítik elő az új jövőt és annak új szociális formáit. Ők azok az új világpolgárok, akik a káosz és összeomlás jeleit tapasztalva nem kedvetlenednek el, hanem abban azokat a fantasztikus lehetőségeket látják, ami a történelem során eddig még soha nem adatott meg az ember számára itt a Földön.

A modern közösségek jellemzői

1. Kérdéskultúra

1. Határok meghúzása

1. Bizalom